Ezután a vizsga után úgy döntöttem, lesz, ami lesz, iskolát váltok, mert ezzel az oktatóval soha nem fogok tudni levizsgázni. Két nap múlva, 2009. október 23-án, délelőtt felhívott, és megmondta, hogy mikor lesz a következő vizsga. Érdekes módon 2 hétre előre percre pontosan meg tudta mondani az időpontot. Feltűnően kedves volt… Kérdezte, hogy mikor megyünk gyakorolni? Azt feleltem, hogy majd hívom. De akkor már tudtam, hogy arra a vizsgára nem megyek el…
Egy ismerősöm segítségével lett új oktatóm, aki nagy nehezen elvállat. Már „csak” annyit kellett tennem, hogy a régi oktatónak odaadom az orvosi igazolást, és elkérem tőle az átigazoló lapot, hogy a másik iskolában fogadni tudjon. Azt hittem, egyszerű lesz…
A vizsga előtti napon felhívtam a régi oktatót, hogy szeretnék vele találkozni, mert nem tudok vizsgázni menni, nálam van az orvosi igazolást, oda akarom adni neki. El is jött. Egy lány vezette az autót. Az oktató nem szállt ki. A kezébe adtam az igazolást, és kértem, hogy a másolati példányon vegye tőlem át. Nem tetszett neki, azt mondta, hogy ő nem vesz át semmit. Jó, mondtam, akkor kérek egy átigazoló papírt. Először meglepődött, és megkérdezte, hogy mi az? „Másik iskolába szeretném tovább folytatni a tanulást” – feleltem. Hirtelen elvörösödött, és egy szót sem szót. Ciki lehetett, hogy pont egy hallgatója előtt mondtam, de akkor már nem érdekelt. Pár pillanattal később visszaadta az orvosit, és azt mondta, hogy ezt az új oktatónak kell már odaadnom, sőt, az átigazoló papírt is az új iskolából fogom kapni. Féltem, hogy elúszik a vizsgám, és két szék között a pad alá esem…
Teltek a napok vezetés nélkül… Szerencsére az új iskolából megkaptam az átigazolót aláírva, bélyegezve. Nem volt egyszerű a régi oktatóval aláiratni… Egyik reggel találkoztam vele. Megint csak nem szállt ki az autóból. Besüppedt az ülésbe, nagyon lapított… Elkezdett magyarázkodni, hogy másolt nekem néhányat a nyomtatványból, ha mégse tudnék szerezni… Ekkor a kezébe adtam a már félig kitöltöttet, hogy írja alá. Elkezdett keresgélni az autóban, és kibökte, hogy nem tudja aláírni, mondván, hogy nincs nála a bélyegzője. Itt jegyzem meg, hogy a bélyegző mindig ott volt vele a kesztyűtartóban, de most nem ott keresgélt, ahogy tartani szokta… Viszont azt mondta, adjam oda neki a papírt, délben úgyis hazamegy ebédelni. Majd aláírja, lepecsételi, és átadja az új oktatónak.
Dehogy adtam oda! Hogy bízhattam volna meg benne? Féltem, hogy eltűnik papírokkal együtt, és akkor aztán soha nem lesz jogsim. Egy kis rábeszélés után azt mondta, ebéd után visszajön a bélyegzővel, addig nálam maradt az átigazoló.
Dél körül hívott a munkahelyemen, hogy menjek, mert vár. Úgy indultam ki, hogy a telefont már az irodában felvevőre állítottam, biztos, ami biztos. Ennél az „embernél” sose lehet tudni. Amikor kimentem, nyugodtnak, vidámnak látszott. Mintha az a világ legtermészetesebb dolga lett volna, kitöltötte a papírt, és elköszönt.
Csak reménykedhettem, hogy többet nem tesz nekem keresztbe…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
oranje · http://dutch.blog.hu 2010.03.27. 10:27:54
Lira 2010.03.27. 12:17:56
Egyébként valahol már írtak az ismerősök ajánlásával választott dolgokról...
tevhit.blog.hu/2009/12/30/tevhit_43_amit_ismeros_ajanl_az_biztosan_jo
Én túl vagyok pár éve a vizsgákon, nekem bevált az autósiskola, ahol még anno a szüleim is tanultak, az oktatóm rendes volt, korrekt, bár egyszer (a rutin vizsga előtt azt hiszem) megemlített valami olyasmit, hogy elnézőbbé lehet tenni a vizsgabiztost, de csúnyán néztem, és közöltem, hogy csalással nem akarok átmenni, ekkor visszakozott, és mondta, hogy nem így gondolta, de soha többé nem került szóba, a kellemesen semleges viszonyunk sem változott, valamint minden vizsgát elsőre vettem, plusz órák nélkül. Mondjuk tudott kegyetlen lenni, ha valamit em jól csináltam...
A hugomnak viszont váltania kellett, végül ő is ott fejezte be, ahol én csináltam, mert a nagyhírű, ennyire, meg annyira népszerű autósiskolában 2 hétig nem voltak hajandóak oktatót keríteni neki, ami elfogadhatatlan...
Én 3 hónap alatt végigcsináltam, ha jól emlékszem, igaz minden szabadidőmben vezettem...
Sok szerencsét az új helyen
átvert vizsgázó 2010.03.27. 12:49:49
Már nekem is megvan a jogsi, szinte minden nap vezetek, de úgy éreztem, le kell írnom, hogy ezt a történetet.
Lira 2010.03.27. 19:36:35
Igen, most, hogy felhívtad rá a figyelmem, nekem is feltűnt, hogy már túl agy rajta, de hát így jár, akinek szita a feje :)
Mindenesetre a történet idegborzoló... Még csak olvasni is...
Ha velem ilyesmi esett volna meg, lehet, hogy nem lennék olyan nagy rajongója (nő létemre) a vezetésnek, mgéhozzá minél nagyobb autókkal XD
átvert vizsgázó 2010.03.27. 21:59:53
RaV3N 2010.10.05. 10:15:47
Ma vizsgázok 12:30-kor, de szinte biztos vagyok benne hogy el fogom cseszni.
Egyrészt izgulós vagyok, másrészt az oktató teljesen lerombolta az önbizalmam...
Tudjátok, mennyire lélekromboló, amikor heti 2x2 órában azt hallgatom, hogy "ez se jó, hát ez se, nem tökéletes ám, ezt se csináltad jól", triplán lecsesz mindenért és ez a 2 óra rémálommá válik, már szinte utálok beülni mellé és vezetni, elment a kedvem az egésztől...
Tegnap vezettünk, másfél hét kihagyás után, elkönyvelem, hogy sokat szöszmörögtem és például sok váltás nem volt jó, úgyhogy előre félek...
Szerintem tudjátok miről beszélek. Megyek forgalmi vizsgára, közben bennem nem az van, hogy na jó magabiztosan, megcsinálom, hanem hogy hát szinte biztos hogy megbukok... Letöri az embert, és hiába próbálok optimista lenni, magabiztosan csinálni, egyszerűen nem megy, olyan szinten kész vagyok idegileg...
Most próbálok nyugtató teát főzni meg élesztőt (B vitamin nyugtató hatású) meg csokit enni, meglátjuk mi lesz, de már most tudom, ha nem leszek képes lehiggadni és ELFELEJTENI A KAPKODÁST, akkor izgalmamban úgy fogok kapkodni hogy biztos becsúszik egy durvább hiba...
Borzalmas az egész, én úgy kezdtem neki, hogy jaj legyen már jogsim, végre vezethessek, úgy szeretnék már végre... Most inkább azon vagyok hogy "csak tegyem már le, legyen már végre vége, hagyjanak békén, ne kelljen már foglalkoznom az egésszel"... Nem örömből csinálom, hanem kínból... Ez nagyon rossz. És most az a baj hiába próbálom nyugtatni magam hogy "örüljek, hogy vezetek, nem nézzük az órát, szép nyugodtan, lazán csináljuk amit kell, kapcsolódjunk be a forgalomba, nem hajt a tatár"
Csak le szerettem volna írni érzelmeimet, remélem a düh és a kétségbeesés kiadása javít valamelyest a lelki állapotomon. Még az is lehet hogy remegni fogok a vizsgán, az meg alapból bukás... Nem tudok nem arra gondolni, hogy az oktató miatt semmi önbizalmam sincs és mindent elszúrok...
Ráadásul tegnap állandóan belenyúlkált. Párhuzamos parkolás, elkezdte nyomni a féket, azt mondja mindjárt nekimegyünk a szegélynek. Hát még vagy 5 centire voltunk tőle és már nem is közeledtünk felé... Meg sárgára váltott a lámpa beletaposott a fékbe pont akkor amikor én is. Azt mondja "ha nem lépek a fékbe eszedbe se jut, mi?". De hát én már nyomtam!!! Nem vagyok hülye... Félek hogy ma is belenyúl valamit igazságtalanul, vagy elkezdi ott mellettem rázni a fejét vagy cicceregni, én meg elszúrok valamit..
Azt sem tudom hogy képes leszek-e rendszeresen figyelni a tükröket, néha sikerül néha meg tök elfelejtkezem róla... Pedig már 12 pótórát vetetett velem... Tükröket sose mondja, hogy nézzem, pedig mennyivel könnyebb lett volna megszokni, ha az elején sűrűn szól érte.
No meg olvastam, hogy a vizsgáztató elvárja, hogy mozgasd is a fejed a tükörbenézéskor, én meg mindig csak odapillantok...
Pedig alapból tök jófej a pasas, meg nagyon néha fel is oldódok mellette, meg mesél vicceket/törtéketeket, de mellette úgy félti az autóját és szerintem nem veszi észre, mennyire lélekromboló, ha senki sem bátorít/dicsér meg, hanem állandóan csak a hibáidat sorolják...
Vagy nem tudom, ő is mindig azt sulykolja, hogy próbáljak úgy vezetni, hogy minél kevesebb pótóra legyen, mégis állandóan rombolja az önbizalmam, már nem tudom tudatosan vagy csak nem tudja mit csinál.
Úgy kéne vizsgáznom, hogy ignorálom őt is, a vizsgáztatót is, csak félek, hogy képtelen leszek rá, egyszerűen nem tudom kizárni őket az egészből. Az oktató egy hangnak kéne elképzelnem, aki mondja az utasításokat, minden más csak a vezetés...
És ha megbukok (nem szabadna erre gondolnom), még ülhetek mellette, mert ha oktatót váltok, csomó idő, mire kapok, rá is ér, meg kell szoknom a kocsiját, szóval pótórák és sok sok pénz. Ugyanez, ha autós iskolát váltok... És lehet, hogy azzal se járok jobban.
átvert vizsgázó 2010.10.07. 15:39:50
Remélem, sikerült a vizsgád. A tükörhöz tényleg oda kell fordítani a fejedet, különben szólni fog a vizsgabiztos. Nekem is szólt, pedig forogtam...
Az ilyen oktatókat, akik csak a hibát nézik úgy meg kéne verni, mint a lovat! Nemcsak azzal segít, ha a hibákat sorolja. Igenis kell a bíztatás, a dicséret!