Az új évet vizsgával kezdtem, 2010. január 13-án szerdán, 13:30-kor.

     A vizsga előtt eljött értem az oktató, hogy egy kicsit gyakorolhassak. Amikor beszálltam az autóba, és rámnézett, látta, hogy nagyon ideges vagyok. Mondta, hogy próbáljak megnyugodni, mert így gondok lesznek a vizsgán... Gondok akadtak...

     A vizsgabiztos pontosan érkezett. Ott álltunk az autó mellett. Kérdezgette az adataimat, közben nézte a személyimet. Körbejártam az autót; már nem is tudom, hanyadszorra néztem meg a kerekeket és a lámpákat...

Remegett a jobb lábam, alig birtam nyomni a gázpedált. Még ki se mentem a vizsgaközpontból, már lefulladtam. Fékpróba után rögtön. Azt hittem, nem is kell újraindítanom az autót, mehetek haza... De mivel nem szólt a vizsgabiztos, indítottam, és mentem. Ő mondta az útvonalat. Nem úgy, ahogy az oktatótól megszoktam. Ez az „irányítás” tele volt „következő lehetőséggel”. Feszülten figyeltem. Előszeretettel mondta a behajtani tilos táblák előtt, hogy a „következő lehetőségnél forduljon erre vagy arra”. Csak úgy lestem a táblákat, nehogy rontsak.

     Ilyen nehéz és elbénázott vizsgám még nem volt! Elidegeskedtem. Ennél az egynél vállalom, hogy mindent, de mindent elrontottam. Háromszor fulladtam le, annyira ideges voltam. A harmadik lefulladás után csak úgy mentem elindulni, ha felpörgettem a motort. Ez is növelte a hibapontjaim számát. Nagyon nehéz volt az útvonal. Az összes egyirányú és jobbkezes utcába bementünk.

     Kb. 25 perc után az egyik jobbkezesbe nem néztem be. Aztán kétirányú utcából balról kanyarodtam balra, mert azt hittem, hogy egyirányú... Itt meg is állított a vizsgabiztos, és megkérdezte, hogy ez milyen utca volt? Nem tudtam... Teljesen pánikban voltam. Abba akartam hagyni a vizsgát, mert éreztem, hogy hibát hibára halmozok. Nem tudtam koncentrálni az idegességtől. Innen már a vizsgaközpont felé mentünk. A harmadik nagy hibám, mielőtt félreállított az volt, hogy zebrán váltottam sávot.

     Amikor helyet cseréltünk az oktatóval, azt kérdezte a vizsgabiztos, hogy ugye érzem, hogy ez nem volt jó teljesítmény? Persze, hogy érzem, - feleltem. Nagyon sírtam. És nagyon szégyelltem magam. Azt mondta a vizsgabiztos, hogy a vezetés veszélyes üzem, itt emberéletekről van szó, ezért nem tud átengedni... Annyira a nyelvemen volt, hogy pont azért vagyok még mindig itt, mert az emberéleteket néztem. Ha az elején fizettem volna, már rég lenne jogsim...