Sikeresen túljutottam az egészségügyi tanfolyamon is, a vizsga meglett, jöhet a rutin... Na, ott kezdődtek a gondok.

Az első óra 2009. július 16-án volt a Dunaparton. Már ezt az órát is úgy kellett kikönyörögni. Ketten voltunk az egyik csoporttársammal. Két-két órát vezettünk, óránként váltottuk egymást. Ott "mutatkozott be" az oktató.

A csoporttársam 20 év körüli "kislány" volt, én jóval elmúltam 30. Életemben még annyi disznó viccet és beszólást nem hallottam, mint amit azalatt a pár óra alatt az oktató mondott. Hogy férfiak egymás között ellövik ezeket a poénokat, az egy dolog. De mi tanulni mentünk oda, nem azért, hogy perverz dolgokat hallgassunk. Zavarban ültünk mindketten, az oktató pedig jókat nevetett a saját "poénjain".

A többi órán már csak ketten voltunk az oktatóval. Több viccet nem mondott, de továbbra is voltak megjegyzései. Például részéről nyugodtan levehettem volna a szoknyát, ne zavarjon a vezetésben...

Amin még igazán megdöbbentem, az a rengeteg üres sörös doboz volt, amit az órák alatt dobált ki "pihenésként". Az autó olyan volt, mint egy kocsma. Az ülés alatt és a csomagtartóban sörös dobozok voltak bedobálva. Alkohol szagot sosem éreztem az oktatón, de azon sokat gondolkoztam, hogy vajon ittasan oktat??? Nem szégyellte magát egy tanulója előtt???

Szóval az első élményem a rutin pályával kapcsolatban... Eljött érem az oktató, levitt a pályára, a bejáratnál helyet cseréltünk, és azt mondta, induljak. Közben ő telefonált, irogatott. Rám nem figyelt. Mikor megkérdeztem, merre menjek, nem válaszolt. Honnan tudtam volna, merre? Elindultam egyenesen. Akkor „fölébredt”, hogy jobbra kellett volna mennem. Jó, és én ezt honnan tudjam, ha nem mondja? Néma gyereknek...

Ha már elvállalta, hogy tanít, akkor ne telefonálgasson, ne olvasgasson és irogasson, hanem figyeljen! Rám figyeljen! Arra, hogy mit csinálok, és mit kérdezek! És VÁLASZOLJON!!!

Hetente egyszer vezethettem a rutinpályán 2 órát. Szerencsére minden feladatot annyiszor gyakorolhattam, amennyiszer akartam, viszont túl sok segítséget nem kaptam. Egy kis támpontot igazán adhatott volna, hogy például, mikor betolatok hátra, hol is álljak meg az autóval. Azt mondta, ezt érezni kell. Hát én nem éreztem. Tükröt nem engedett használni tolatásnál, mindig hátra kellett fordulnom. Bele ne merjek nézni! De amikor a szegély mellett tolatok, és nem nézhetek a tükörbe, csak hátra fordulok, akkor honnan tudjam, mennyire vagyok közel vagy távol? Mert ugye az is baj, ha messze állok, és az is, ha fölmegyek a szegélyre... Ma már tudom - kell a tükör, NAGYON KELL!!! és természetesen hátrafordulni is kell. Ez így együtt nélkülözhetetlen a tolatáshoz. Csak azt nem értem, hogy az oktató mért nem így mondta? 

Voltak azért jó napjai is, amikor tényleg látszott, hogy segíteni akar, de nem túl sok. Általában ásítozott, „látványosan” unatkozott.

Azt, hogy hanyadikán fogok vizsgázni, viszonylag hamar megtudtam. De hogy pontosan hány órakor, azt csak a vizsga előtt néhány nappal mondta meg.

A vizsga előtti napon még utoljára lementünk a rutinpályára. Akkor mutatta meg kutyafuttában, hogy hol van az elakadásjelző háromszög, és az égőkészlet. A háromszöget pillanatok alatt összerakta, aztán gyorsan szétszedte, visszatette az autóba, mintha ott se lett volna. Reménykedtem, nehogy a vizsgán nekem is össze kelljen rakni, mert biztosan nem ment volna...

Aznap úgy búcsúztunk el, hogy holnap - a vizsga napján - fél órával a vizsga előtt (12 órakor) odamegyek a vizsgapályára, és ő körbevezet, megmutatja, hogy melyik gyakorlatot hol kell majd megcsinálnom. Addig azt a pályát nem láttam, ugyanis másikon gyakoroltunk.

Jah, és legyen nálam az igazolványom, a vizsgalap, és kabalából egy kis pénz, ha mégsem sikerülne a vizsgám...

Ez az utolsó dolog - a pénz - még idegesebbé tett, mint addig voltam. Nagyon nyugtalanul "vártam" a másnapot...