Az oktatóval ültünk az autóban, vártuk a vizsgabiztost, aki még kint beszélgetett. Csak oldalról láttam, nem volt ismerős az arca. Amikor odajött az autóhoz és kiszálltunk bemutatkozni, akkor döbbentem meg. Ahogy szemből megláttam a vizsgabiztost, azt hittem, ott leszek rosszul. Az az ember volt, akit az első rutinvizsgán nem fizettem le. Éreztem, hogy el fog vágni. Biztos voltam benne, hogy emlékszik a nevemre...

     Körbe kellett néznem az autót, beültünk. Még beszélt hozzám, ezért hátrafordultam. Itt jött a kedvenc kérdésem:

- Szemüvege hol van? - kérdezte.

- A csomagtartóban – feleltem. (A vizsga előtt a kabátomat és a táskámat oda tettük hátra, hogy ne legyen útban. Ott volt a szemüveg is...)

- Nem kéne felvenni? - kérdezte.

     Néztem rá értetlenül. A vizsgalapon világosan ott volt, hogy „kontaktlencse és tartalékszemüveg”. Ha nem látja a szemüveget, akkor valószínű, hogy a lencse van a szememben... Nem tudom, mért szórakozott megint ezzel. Annyira természetes dolog, ha az ember szemében ott a kontaktlencse, mert lát vele, hogy eszébe nem jut szemüveget fölvenni. Hányan hordunk kontaktlencsét? Biztosan nem én voltam az első, akit így vizsgáztatott. Nem hiszem, hogy újdonság lett volna neki. Végül az oktatóm mondta, hogy kontaktlencsét hordok...

     Mielőtt elindultunk, elmondta a vizsgabiztos, hogy az oktató fogja mondani az útvonalat. Ha valamit nem értek, nyugodtan kérdezzek. Ahol lehet, váltsak fel 4-esbe.

    Amikor elindultunk a rutinpályáról, még a kijárat előtt fékeztem, ahogy kell, megálltam, hogy a kötelező fékpróbát elvégezzem. Aztán indultam volna tovább. Ekkor megkérdezte a vizsgabiztos, hogy mért álltam meg? Mondtam, hogy kipróbáltam a féket, és rendben van. Erre kötözködő hangon kérdezte: „Akkor mért nem mondta???” Nem szóltam semmit, folytattam az utamat. Az oktató mondta az útvonalat, mindig időben szólt, mikor merre menjek. Több, mint negyven percet vezettem. Nagyon figyeltem mindenre. Egyszer sem fulladtam le. „Látványosan” forgattam a fejemet, amikor a tükörbe néztem. A vizsgabiztost is próbáltam nézni a belső visszapillantóból, de az annyira a bal oldalon ült, hogy az egész vizsga alatt nem láttam.

     Váltogattam szépen, a főúton „megmutattam”, hogy a 4-est is tudom használni. A vizsgapályára visszafelé kicsit megnyugodtam, ici-picit reménykedtem, hogy talán mégis sikerült a vizsgám, hiszen nem állított félre, én vezettem vissza.

     Ahogy leállítottam az autót, középre hajolt, mondta a nevemet, ezért hátrafordultam. A szemembe mosolyogva kezdte sorolni a hibáimat:

1. Nem néztem a tükörbe... (Honnan tudja? Nem is látta a szememet! Ha én nem látom őt, akkor ő hogy látta – vagy nem látta – hogy néztem-e a tükörbe???)

2. Túl sokat váltok... (Persze, hogy sokat váltok. Nem az volt a lényeg, hogy lássa, megtanultam váltani? Utca végén lassítani, kell, vagy megállni, tehát vissza kell váltani. Ha biciklis van előttem, vagy fékez egy autó, megint csak lassítanom kell, és visszaváltani. Zebra előtt, stoptáblánál szintén. Nem tudom, hol itt a probléma?)

3. Parkolás... Megálltam a szegély mellett, ahogy tanultam, direkt picit hátrébb álltam meg egy autó mögött, hogy biztosan ki tudjak majd menni. Hagytam vagy másfél métert. Még arra is gondoltam, hogy pont ez lesz a baj, de nem! Azt mondta a vizsgabiztos, hogy túl közel álltam meg, nem hagytam elég helyet!

4. Ezt még tetézte azzal, hogy amikor balra kijöttem a parkolóból, nem néztem hátra. Az, hogy a tükrökbe belenéztem, nem volt elég! DE! Balra nem is lehet hátra látni. Nem egyszer kipróbáltam. Ha bal oldalra hátrafordulok, és úgy indulok el, már csak akkor látom a közeledő autót, ha az mellettem van. Akkor meg ugye csattanunk?

5. Egyet tényleg rontottam. Egyirányú utcából jobbra fordultam volna, az index már ment. Majdnem az utca legvégén, jobb oldalon állt egy autó elakadásjelzővel, amit úgy kerültem ki, hogy nem indexeltem balra. A tükörbe belenéztem, mielőtt kikerültem, nem jött semmi, tehát mentem. Nem is figyeltem az indexre. Akkor ott mért nem állított félre, ha észrevette, hogy rontottam?

6. A végén még azt is nekem róta fel hibának, hogy a főúton, a záróvonalon egy taxis kielőzött. Hol volt akkor egy rendőr? Városban 50-nel lehet menni. Én betartottam. Hogy az száguldozott? A taxisoknak mindent szabad???

     Ezek voltak a „legemlékezetesebb” hibáim. Csak azt nem értem, hogy ha olyan rosszul vezettem, akkor mért nem állított ott rögtön félre? Talán azért, mert ezek nem is voltak igazi hibák??? Úgy éreztem, jól vezettem. Biztos voltam magamban!

     Ezután a vizsga után kezdett elmenni a kedvem a vezetéstől. Úgy gondoltam, hogy biztosan nagyon ügyetlen vagyok, talán jobb, ha abbahagyom. Az oktató biztatott, hogy fel ne adjam, igenis folytassam, mert tudok vezetni.

     Sajnos már csak januárra kaphattam időpontot. Addig újabb hetek teltek el vezetés nélkül...